Esküvős párjaink véleményei
Miért olyan fontosak a visszajelzések?
A Premium Show célja mindig is az volt, hogy kiemelkedő esküvői táncoktatást nyújtson a hozzánk eljövő párosoknak. Az oktatásunkat folyamatosan fejlesztettük, hogy minél inkább megfeleljen elvárásaitoknak.
Az esküvői táncoktatás nem egy alkalomból, hanem egy folyamatból áll: több próba és a végén egy műsor tartozik hozzá. Ez azt is jelenti, hogy szükséges a bizalmatok felénk. Nem kérnénk a bizalmatokat, ha nem tudnánk, hogy ezt maximálisan tudjuk kiszolgálni.
Mivel bármelyik tánctanár azt ír magáról, amit csak szeretne, emiatt összegyűjtöttük a rólunk írt véleményeket, hogy hogyan érezték magukat párosaink az óráinkon. Minden vélemény a Google, vagy Facebook oldalainkon is megtalálható, valós visszajelzés.
Olvasgassatok kedvetekre a visszajelzések között!
Táncoktatásunkról mondták

Réka és Dani
Ákost választottuk tánctanárunknak, amit egy percig sem bántunk meg! Minden órára felkészülten érkezett, pontosan kezdtük mindig, sosem mondott le alkalmat, és ami a legfontosabb, hogy mindenben hozzánk igazodott. Figyelembe vette az ötleteinket, kéréseinket, illetve végtelen türelemmel és profizmussal tanította nekünk a táncot. Nem vagyok egy táncos lábú, sosem hittem volna, hogy ilyet is ki lehet hozni belőlem, de Ákosnak sikerült.:) Hatalmas sikert aratott a koreográfia a lagziban és mi is imádjuk visszanézni. Száz szónak is egy a vége, szívből ajánljuk és újra őt választanánk! <3
Ákossal a Flames 😉 társastánc oktatáson a találkoztunk. Ott kértük fel, hogy készítse el számunkra az esküvői nyitótáncunkat. Az eredmény nagy sikert aratott! A próbák gyönyörű helyszínen, jó hangulatban teltek. Ősztől pedig folytatjuk a társas tánc fejlesztésünket, mert ott is mindig jól érezzük magunkat! 😉
Kati és Szabi
Zsófi és Barni
Nagyon élveztük az órákat, alig vártuk a következő alkalmat, hogy mehessünk. Ákos laza és profi, nagyon látványos koreográfiát rakott nekünk össze. A násznéptől azóta is azt hallgatjuk, hogy ilyen jó nyitótáncot még nem láttak😄. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk!:)
Nagyon hálásak vagyunk Ákos rugalmasságáért!
Egy tökéletes nyitó táncot rakott össze nekünk amiről álmodtunk. Csak ajánlani tudjuk Ákost!
Míra és Alex
Regi és Marci
Nagyon élveztük a táncpróbákat Ákossal. A vendégeknek pedig nagyon tetszett a nyitótáncunk. Szívből ajánljuk! 🤗🥰
Nagyon szuper volt minden, a táncot vártuk a legjobban egész este.
Lili és Áron
Kriszta és Előd
Nagyon élveztük táncolni meg a násznépnek is nagyon tetszett. 🙂 Köszönjük szépen még egyszer, a táncórákat is nagyon élveztük.
Tegnap sikerült végig csinálnunk a táncot. Nagyon élveztük és mégegyszer nagyon szépen köszönünk minden segítséget és türelmet! 🙂
Vivi és Ricsi
Fanni és Andris
Közönjük szépen Ákos! Imádta a nép. És mi is. Örülünk, hogy te voltal a tánctanár. Jó választás volt.
Nagyon szépen köszönjük, hogy ilyen szuper táncot tanítottál meg nekünk! 😀
Ramira és Ati
Stella és Zoli
Az érdem nagy részben a tied is. 😀 Köszönjük szépen a közös munkát, nagyon élveztük.
Köszönjük szépen az órákat, jól éreztük magunkat, a videó mindent elmond.
Franciska és Gyuri
Flóra és Bence
Nagyon örültünk, mert nagy sikere lett.
Köszönünk mindent neked, te vagy a legjobb tánctanár, hálásak vagyunk!
Ahogy mondtad, ha hibázunk is semmi gond, úgyhogy összességében jól sikerült. És szerencsére mindenkitől azt a visszajelzést kaptuk, hogy csodálatos volt.
Dalma és Tibor
Athena és Gábor
Nagy sikere lett a táncnak, köszönjük szépen! Volt benne egy baki, de senkinek sem tűnt fel. 😀
Nagyon élveztük a táncórákat ahol ki tudtunk kapcsolódni. Szuper műsorunk lett és még arra is volt lehetőségünk, hogy tanuljunk pár tánclépést, amit a lagzin el tudtunk táncolni.
Orsi és Dávid
Kata és Björn
Az interneten keresgélve találtunk rá Ákosra, aki egy csodálatos műsort koreografált meg és tanított be nekünk. Maximálisan alkalmazkodott az időbeosztásunkhoz, mindig könnyedén sikerült a próbákra időpontot egyeztetni, amik kellemes, barátságos hangulatban teltek. Nagyon köszönjük a munkádat Ákos!
Ákossal a Flames 😉 társastánc oktatáson a találkoztunk. Ott kértük fel, hogy készítse el számunkra az esküvői nyitótáncunkat. Az eredmény nagy sikert aratott! A próbák gyönyörű helyszínen, jó hangulatban teltek. Ősztől pedig folytatjuk a társas tánc fejlesztésünket, mert ott is mindig jól érezzük magunkat! 😉
Zsuzsi és Buci
Berni és Norbi
Nagyon szépen köszönjük! Szerintünk nagyon királyok voltunk a táncunkkal! Kicsit csúszott a cipő és nehéz volt a szoknya, de úgy éreztük, hogy a legjobbat tudtuk kihozni belőle! Mindegyik emelés sikerült! 😃 Nagyon köszönjük, mert a segítségeddel tök jó hangulatot tudtunk teremteni a táncunkkal!🥰
5 héttel az esküvőnk előtt kerestem fel Ákost, csak reménykedtem, hogy elvállal minket és össze tudunk hozni egy táncot. Az órák nagyon jól teltek, mindig vártuk a következő alkalmat. A táncunk akkora sikert aratott, hogy azóta is emlegetik a rokonok. Szívből ajánlom mindenkinek, hálásak vagyunk neki! 🙂
Bianka és Patrik
Betti és Roland
A párommal nagyon kezdőként érkeztünk meg az első közös táncórára, valamint nagyon kevés idő állt rendelkezésre az esküvőig.
Mégis Molnár Ákos tánctanárnak köszönhetően olyan remek nyitótánc, illetve show került összeállításra, a részünkről pedig elsajátításra, amelyre álmainkban sem gondoltunk volna.
Nagyon segítőkész volt mindvégig, remek hangulatban teltek az órák.
Az esküvőnk után is mindenkitől csak dicséretet kaptunk, amely dicséret legnagyobb részben a tánctanárunkat érinti, az ő kitartó segítsége nélkül nem jöhetett volna létre az esküvői nyitótáncunk.
Mindenkinek ajánljuk, akik egy gyönyörű keringővel szeretnék emlékezetessé tenni Életük Nagy Napját!
Még egyszer is köszönjük Molnár Ákosnak!
Csenge készített fel minket a nyitótáncunkra. Egy profi, segítőkész,nagyon precíz és hihetetlenül aranyos lányt ismertünk meg. Rengeteget segített nekünk és mi minden órára örömmel érkeztünk hozzá.
Mindenkinek csak ajánlani tudjuk.😊
Flóra és Peti
Vivi és Dávid
Profi, figyelmes és őrületes jófej tánctanár, rugalmas órák, 100% elégedettség
Túl vagyunk a nagy napon. Nagyon szuper volt minden. 🙂 Mi is köszönjük a munkádat, végig nagyon jól éreztük magunkat. Biztos, h még menni fogunk vmelyik tanfolyamodra! Neked is minden jót kívánunk!
Kata és Józsi
Virág és Bálint
Ákos készítette el nekünk az esküvői nyitótáncunk koreográfiáját, és nagyon elégedettek voltunk vele! A próbák szuper hangulatban teltek, nem csak munka, hanem kikapcsolódás is volt egyben. Ákos igazán profi táncot rakott össze nekünk, szuperül megvágta a zenét és abszolút odafigyelt ránk a próbák alatt! Csak ajánlani tudjuk az óráit – mi is, és a násznép is imádta a produkciót! 🙂
Ákoshoz az esküvönk elött jártunk a nyitótáncunkat betanulni. Az elsö pillanattól kezdve megtaláltuk a közös hangot, jó volt együtt dolgozni (meg bolondozni a szünetekben 😄), mindig vártuk a következö alkalmat mikor mehetünk újabb részeket megtanulni a táncunkból! Köszönünk neked mindent Ákos! Osztatlan sikert aratott a nyítótánc a vendégeink körében is — közben pedig mi is nagyon jól éreztük magunkat!
Viki és Norbi
Zsuzsi és Peti
Ákos szuper és türelmes tánctanár . 0 tánctudással kerestük meg, hogy szeretnénk ha felkészítene minket az esküvői nyitótáncra. Nagyon mutatós táncot (táncokat) tanított nekünk, kihozta belőlünk a maximumot. Mindenkinek csak ajànlani tudom 🙂
Nagyon jól éreztük magunkat a próbák alatt, Ákos mindig segítőkész, pontos és kedves volt velünk. A tánc amit tanított nagyon jól sikerült és nagy sikert aratott. A jövőben szívesen ajánljuk mindenkinek az ő tánc óráit.
Enikő és Ádám
Flóra és Sanyi
Ákost az esküvôi nyitótáncunk miatt kerestük meg,ajánlások alapján találtunk rá.
Elég szűkös volt már az időkeretünk,azonban ígyis vállalt minket.
Az elképzelésünket minden tekintetben felülmúlta,egy modern,nagyon jól összerakott koreográfiát csinált nekünk/velünk. A násznêpnek nagyon tetszett! 😊
A nyitózenênk cseppet sem volt keringős,de azt is megoldotta,és tökéletes koreót talált ki arra is.
A zekénet is szuperül összevágta,minden kérésünket figyelembe vette.
Az órák jó hangulatban teltek,az időt maximálisan kihasználta,az időpontokat rugalmasan tudtuk egyeztetni.
Köszönjük szépen! ☺️
Az esküvői nyitótáncunk kapcsán találtunk Ákosra. Profi oktató, minden percét élveztük az óráknak. Abszolút falábúként mondhatom, hogy bátran keressétek, türelmes és nyugodt :D. Csak ajanlani tudom!
Viki és Norbi
Niki és Robi
Óriási élmény volt nekünk ez a tánc szóval nagyon köszönjük hogy tanítottál minket.
Mindenkinek nagyon tetszett a táncunk és igen mi nagyon szuperül éreztük magunkat ebben, most sikerült talán a legjobban ott élesben.
Jól sikerült a tánc és már a nyitótáncunk előtt is ment a buli (amin nagyon meglepődtem), szóval jó volt a hangulat.
Panka és Bence
Iza és Martin
Köszönjük szépen, nagyon nagyon jól sikerült a tánc. Köszönjük, hogy hozzájárultál, hogy tökéletes legyen a Nagy Napunk
Nagyon köszönjük mégegyszer a szenzációs koreográfiát, sikerült eltáncolni a nagy ruhában is, nem volt hibátlan, de örültünk, hogy egyáltalán óriási baki nélkül sikerült. 😀 A vendégek le voltak nyűgözve teljesen, többen felvették és írték, hogy már sokszor visszanézték annyira elképesztően tetszett nekik. Szóval király vagy köszönjük.
Réka és Ádi
Máté és Rami (és a flashmob team)
Ákost már egyetem óta ismertük, így nem volt kérdés, hogy őt kérjük fel tánctanárunknak. Rendhagyó nyitótáncunk volt ahol nem csak minket, de több barátunkat tanította egyszerre egy közös flashmobra. Élveztük a próbákat és a műsorunk is várakozáson felüli volt.
Nagy sikere volt a táncnak. Köszönjük a felkészítést! Csak ajánlani tudom!☺️
Viki és Bálint
Viki és Krisztián
A ruha nehezebb volt mint számítottuk, de összességében végig tudtuk táncolni. Megvolt a sikítás is, amit szerettem volna elérni, szóval tök jó volt. És eskü hiányzik a tánc, imádtam. Úgyhogy újra köszönjük szépen! 🙂
Nagyon szuperek voltak az órák, Ákos nagyon profi , az általa összeállított koreográfia látvànyos volt és a násznépnek is nagyon tetszett. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk☺️
Szandi és Zoli
Hajni és Zoli
Az utolsò pillanatban, lagzi előtt 3 héttel kerestük meg Àkost, aki segìtett felkészülni a nyitòtàncra, ami végül fantasztikusan sikerült. Szuper ötleteivel sikerült feldobni a poénos részeket is. Kedves, türelmes, mosolygòs… Csak ajànlani tudom. 🙂
Szeretnénk mégegyszer megköszönni a Premium Shownak es Àkosnak az elmult 2 honapot es a felkeszülest. Garantaltan a legjobb része volt az esküvöi elökeszületeknek, amit soha nem felejtünk el!!! A közönség imàdta!!!!
Már most hianyoznak a pròbàk 🙁
Màsodik fogadalmunk immàr hàzaspàrként:
„ Minden egyes évfordulonkon szeretnenk ùjra es ùjra eltancolni!“
KÖSZÖNJÜK
Erika és Gábor
Viki és Zsolt
Hát megvolt a nagy napunk. Kicsit aggódtam a ruha miatt, de így is jól sikerült, de így is rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, mindenkinek nagyon tetszett a tánc. Köszönjük mégegyszer. 🙂
Nagyon jól éreztük magunkat a tánc közben. Meg tetszett mindenkinek, nagyon el voltak tőle ájulva. 😀 Nagyon jól összeraktad <3
Bea és Csabi
Juli és Isti
Köszönjük szépen, nagyon sokat segítettél. Belőlünk kihoztad a maxot. 😀
Esküvőnkre kerestünk olyan tánctanárt, aki segít nekünk egy szuper nyitótáncot betanítani. Ennél sokkal többet kaptunk! Ákos, a legtökéletesebb szakértelemmel, de ezzel párhuzamosan kellő lazasággal tudott tanítani bennünket, úgy, hogy annak minden pillanatát élveztük. Mindig nagyon vártuk a következő próba időpontját. Ha meg vagy győződve róla, hogy egyáltalán nem tudsz táncolni, akkor is nyugodtan keresd Őt, és meglátod, hogy kihozza belőled a legjobbat. S mindezt úgy, hogy még élvezed is minden pillanatát. Remélem, hogy lesz még lehetőségünk, további táncokat is elsajátítani a Premium Show-nál!
Nati és Péter
Angi és Krisz
Köszönjük az órákat és a felkészítést! A tánc nagyon jól sikerült a násznép nagyon élvezte és a zenész is azt mondta nem látott még ilyen szép táncot.