Esküvői táncoktatás sürgősen?

Bizony nem egy Jegyespárral előfordult már, hogy az esküvői készülődésben ezer felé kellett koncentrálniuk. A szervezés során már-már annyi fele tekintettek, azt se tudták épp mi van meg, vagy maradt ki. A nagy stresszben már nem volt idő figyelni bizonyos dolgok szervezésére és sajnos sokszor az esküvői nyitótánc is ennek esik „áldozatául”.

Sajnos volt már olyan esküvői táncoktatás megkeresésünk, amely végül azért nem tudott elkezdődni, mert a páros úgy gondolta, neki kevés ideje van a felkészülésre.

Az esküvői nyitótánctól való félelem jellemzően azoknál a pároknál merül fel, akik az utolsó pillanatban gondolnak arra, hogy a tánc fontos eleme lehetne az esküvőjüknek. Pedig, ha tudnák, mennyivel könnyebb lenne a felkészülés, a szervezés is, ha hetente egyszer eljönnének hozzánk a győri termünkbe, esküvői táncoktatásunkra…

Az esküvői nyitótánc egy hagyományos motívuma minden esküvőnek, így mindenképp javasoljuk, gondolj erre időben. Emellett a tánc számos pozitív hatással bír, mely segít átvészelni az esküvőig tartó pörgős szervezkedést.

Na de térjünk is át témánkra: Esküvői táncoktatás sürgősen? Egyáltalán lehet gyorsan megtanulni a nyitótáncot?

Mi mindig azt valljuk, hogy ha biztosra akarunk menni és profi esküvői nyitótáncot szeretnénk, akkor érdemes az esküvő időpontja előtt 2 hónappal elkezdeni a felkészülést, de kezdő táncosoknak akár a 3 hónap is ajánlott. Ez azt jelenti, hogy heti 1×1 órában kényelmesen fel lehet készülni és még az se szól közbe, ha valamilyen oknál fogva.

Viszont nem egyszer találkoztunk olyan párossal, akik a sok teendő miatt már csak az esküvő előtti hónapban, rosszabb esetben az esküvő előtti 2-3 hétben szerették volna megtanulni nyitótáncukat.

Ilyen esetekre javasoljuk esküvői nyitótánc gyorstalpaló óráinkat. Ezek az idő szűkössége miatt már rendszeresebb találkozásokat jelentenek, nem ritka, hogy ilyenkor heti 2-szer kell 2 órát tartani, vagy akár három alkalomkor is találkozunk, annak érdekében, hogy minél rövidebb idő alatt lehetőségetek legyen megtanulni a tánc koreográfiátokat.

Tehát lehetséges, de egy intenzívebb tempóra kell készülnötök. Ugyanakkor ne ijedjetek meg, ha úgy éreznétek ki lennétek csúszva az időből, mert nem lesztek, biztos kezekben lesztek velünk. 😊

Győrben termeinkben lehetőség van rugalmas táncoktatás beosztásra, emiatt ha szükséges, egyszerre több órára is csak nektek tartjuk nyitva a termet, hogy a Nagy Napotokra a lehető legjobban fel tudjatok készülni.

Akár sürgősen, akár még időben vagytok, ránk számíthattok esküvői táncoktatások során!

Kell-e a táncos alap az esküvői nyitótáncnál?

Az esküvői nyitótáncainkat Győrben, saját teremben, privátban oktatjuk, annak érdekében, hogy bejegyzésünk témacímén ne kelljen izgulnotok.

Mindettől függetlenül jogosan felmerülhet benned, hogy táncos alapok, tánctudás nélkül is elsajátítható-e egy esküvői nyitótánc.

A válaszunk: IGEN!

Az esküvői nyitótánc oktatás általában 8-10 alkalmat vesz igénybe, ez alatt biztosra eslajátíthatók a lépések, valmint arra is van időnk, hogy az apróbb részleteket, pl. egy-egy kéztartást is megfelelően beállítsunk, begyakoroljunk.

Azokkal a párokkal, akiknek nincsenek táncos alapjaik mindig az első 1-2 alkalmat az alaplépések megtanulásával, alapmozdulatok begyakorlásával kezdjük. Így biztosan meglesz a kellő tudás ahhoz, hogy utána ne csak lépésszinten, hanem rutinosan, magabiztosan menjen az esküvői nyitótáncotok.

Esküvői táncoktatást Győrben vállalunk több helyszínen is, saját termeinkben, mely során csak Ti és a tánctanárotok van egyszerre bent a teremben. Mi ezzel biztosítjuk, hogy a teljes táncoktatás során zavartalanul, “közönség” nélkül tudjatok próbálni.

Ha szeretnétek egy csodás esküvői táncot, legyen az nyitótánc, vagy meglepetéstánc, vagy bármilyen egyéb egyedi igény, keressetek minket bizalommal!

Helyileg Győrben oktatunk, több teremben is lehetőség van az esküvői táncoktatásra. Az esküvői táncoktatás ára: 8.000 Ft/pár + 1.000 Ft teremhasználati díj.

Keressetek minket elérhetőségeinken:

E-mail: info.premiumshow@gmail.com

Tel.: 06 20 312 1108

A jó esküvői nyitótánc kulcsa nem csak a lépésekben keresendő!

Sokszor nem az a fontos, hogy mennyire jó valakinek a táncos alapképzettsége, ha esküvői nyitótáncot szeretne előadni. Ennél jóval fontosabb a a jó esküvői nyitótánc kulcs eleme, a zene és az ebből következő érzések, hangulatok.

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni esküvői táncoktatásainkon Jegyespárjainknak: Válasszatok olyan zenét, vagy zenéket, amelyek fenntartják a közönség figyelmét és élveztek is táncolni rá.

A jó esküvői nyitótánc zenéje olyan, hogy fenntartja a figyelmet, nem túl hosszú, nem unalmas. Ha mégis hosszabb nyitótáncot szeretnétek, akkor ne egy zeneszám szóljon végig, inkább mixeljétek meg, legyen benne több, rövidebb zeneszám.

Táncoktatásaink során Győrben, külön táncteremben tudunk gyakorolni, ahol felkészülhettek a műsorszámotokra, hogy azt a lehető legtökéletesebb formában tudjátok átadni. A magánoktatások során győri termünk csak Nektek van “nyitva”, azaz teljesen privátban, zavartalanul tudunk készülni az esküvői táncotokra. Közösen ötletelünk a zeneszámokon, megvágjuk nektek a műsorotok zenéjét, valamint hangfalainkkal olyan hangulatot tudunk kelteni, amely majd az esküvőn is jelen lesz, így készülve fel teljesen az esküvői nyitótáncotokra.

Keressetek minket az info.premiumshow@gmail.com címen, vagy telefonon a 20/312-1108 számon.

Győrben vállaljuk az esküvői táncoktatást, de igény esetén a kedves Jegyespárhoz is ki tudunk menni, vagy hozzájuk közelebb lévő teremben oktatni (esküvői táncoktatás Győrben több teremben is lehetséges, több helyen vannak helyeink, így a lehető legkényelmesebb felkészülést tudjuk biztosítani).

Esküvői táncoktatás Győrben

Kedves Érdeklődő, vállaljuk esküvői táncok teljes körű oktatását Győrben. Az esküvői nyitótánc egy kiemelten fontos része minden Jegyespár esküvőjén. Szeretnéd elkápráztatni vendégeidet? Szeretnétek valami gyönyörűt bemutatni? Tánctudás nem feltétel, biztosan mondhatjuk, hogy a teljesen kezdők is képesek 8-10 próba alkalom alatt egy emlékezetes produkciót megtanulni és utána az esküvőn bemutatni.

Keress minket az info.premiumshow@gmail.com e-mail címen, ha szeretnél csodás esküvői nyitótáncot megtanulni és bemutatni. Telefon: 20/312-1108

Győrben saját teremben vállaljuk az esküvői nyitótánc oktatását, így rugalmas időpontokkal rendelkezünk, ahogy azt a Jegyespár igényli.

Aktuális árunk 2021-ben: 9.000 Ft/pár, mely díj tartalmazza a teremhasználat, a zenevágás, a koreográfia költségét is. Mindig olyan tempóban haladunk az esküvői táncoktatásban, amilyenre a kedves Jegyespárnak igénye van.

Jó hírünk van, új termünk Szabadhegyen is megnyílt, így Győr városában már újabb helyszínen tudunk oktatni benneteket. További termeink Gyirmóton és Szigetben találhatók, így biztosan a hozzátok közeli teremben tudunk oktatni Nektek esküvői nyitótáncot, ezzel is elősegítve a Ti kényelmeteket, hiszen csak oda kell jönnötök, ami számotokra közel van hely.

Keressetek minket még ma! Kezdjünk el közösen dolgozni, hogy egy igazán lenyűgöző nyitótáncot tudjatok bemutatni az esküvőtökön. Garantáljuk a kikapcsolódás, a pihenést, a szórakozást, de közben az esküvői táncotokra is profin felkészítünk.

Tudjátok, mi vagyunk értetek, a Ti elképzeléseiteket valósítjuk meg. Nekünk ez az öröm, ez a táncoktatói célunk.

Ne feledkezz meg az esküvői nyitótáncról!

Az esküvői nyitótánc a látvány mellett egy kis kilépés a mindennapokból, hiszen az együtt táncolt percek csak rólatok szólnak. #esküvő #eskuvoitanc #tánctanár #koreográfus #esküvőitáncoktatás

Ne felejtsd el, az esküvői nyitótánc tanítása nem történik meg egyik napról a másikra. Ahhoz, hogy a tánc profin előadható legyen érdemes 8-10 alkalmat rászánni.

Általában heti 1×1 óra elegendő idő a begyakorláshoz, éppen ezért a 10 hétre számolva az esküvői táncoktatást már legalább 10 héttel az esküvő előtt célszerű elkezdeni, de érdemes 1-2 hetet rászámolni a biztonság kedvéért. Persze megoldható a heti több próba is, de a stresszmentes esküvői nyitótánc megtanulásához fontos, hogy ha tudjuk, kerüljük az utolsó pillanatok kapkodását.

Amennyiben esküvői táncoktatás, tánckoreográfia érdekel benneteket, keressetek az info.premiumshow@gmail.com címen.

Az esküvői nyitótánc ékes pillanata minden esküvőnek. Éppen ezért ne hanyagoljátok el, szánjatok rá legalább 8-10 órát.

Az esküvői nyitótánc ékes pillanata minden esküvőnek. Éppen ezért ne feledkezzetek meg róla, szánjatok rá legalább 8-10 órát/alkalmat, valamint semmiképp se halasszátok az utolsó pillanatokra. Általában elmondható, hogy legkésőbb 2 hónappal az esküvő előtt érdemes elkezdeni a felkészülést az esküvői nyitótáncotokra. Ha tehetitek, akár 3 hónappal előtte is elkezdhetitek a tánc begyakorlását, hiszen ilyen esetben biztosan benne lesztek az időben és a nyitótánc mellett még 1-1 egyéb meglepetés táncot, koreográfiát is meg tudtok tanulni.

Még nem tudjátok milyen stílust szeretnétek? Több zene is tetszik, de nem tudtatok még dönteni? Bátran keressetek minket, segítünk, tanácsot adunk, hogy átlendítsünk a bizonytalan részeken titeket és gyorsan, hozzátok illő műsort tudjunk kialakítani.

Nem ritka eset az sem, hogy Jegyespárjaink csak nyitótánc oktatást kérnek, de a próbák során annyira egy hullámhosszra kerülünk, hogy az utolsó alkalmakkor – amikor már jól állunk az esküvői nyitótáncotokkal – összeállítunk egy lazább, meglepetéstáncot, könnyű, de látványos és hangulatos elemekkel, ami biztosan rásegít a násznép tánckedvére és biztosan mondhatjuk, hogy ezután csatlakozni fognak a közös táncra.

Esküvői táncoktatás

#nyitótánc #esküvőitánc

Kedves Jegyespárok!

Idén is állunk rendelkezésetekre esküvői nyitótánc koreografálásában, oktatásában. 💃🏻🕺🏻Csodás műsor, zene, látványos koreográfia, segítőkész tánctanár. Ezt és még többet is kaptok tőlünk!Külön termet biztosítunk, hogy nyugodtan tudjunk készülni a Nagy Napra. 😊Keressetek minket e-mailben: info.premiumshow@gmail.com vagy telefonon: 06 20 312 1108https://fb.watch/2NQyN8r7-C/

Latin táncok

Mi az a latin tánc? Hogyan lesz ebből show?

A latin-amerikai táncokkal kapcsolatban sokszor ami először az ember eszébe jut az a szenvedély, erő, mindez megspékelve a spanyolos dallamokkal. Jellemzően a latin táncokat kis helyen is el lehet táncolni – ellenben a klasszikus báltermi “standard” táncokkal – éppen ezért különleges ismertetőjele e táncoknak a csípőmozgás, intenzív testmozgás.

A következő táncokat soroljuk a legismertebb latin táncokhoz, melyeket a professzionális versenytáncban is alkalmaznak.

SZAMBA

Valószínű mindenki hallott már a brazil karneválok táncáról. A szamba afrikai eredetű tánc. A rabszolga-kereskedés folytán jutottak el az afrikai népi táncok Dél – Amerikába. Nem túl gyors, de ritmusokkal teli zenékre sok csípőmozgással mutatják be ezt a műfajt. A táncból árad a vidámság, könnyedség, jó hangulat. Az eredeti helyben táncolós afrikai táncból mára már teret betöltő mozgalmas mozdulatsorok alakultak ki.

CHA – CHA – CHA

A Cha-cha-cha (csacsacsa) afrokubán zenei stílusra épült latin amerikai tánc. Pörgős, gyors, szaggatott ritmusú táncot mutatnak be a táncosok: A Cha-Cha-Cha szó a zene ritmikus részének tekinthető, – mint a triola – melyet a zenészek érthetően, világosan “kifejeznek” és a táncosok három kis lépéssel interpretálnak.  A cha-cha-cha a modernebb latin-amerikai táncok közé sorolható, nem ritka, hogy napjaink popslágerei ütemére is eltáncolhatók a cha-cha-cha lépései.

RUMBA

A Rumba eredetileg több kubai páros tánc gyűjtőneve volt. A szó jelentése: ünnep és tánc. Az eddig felsorolt táncstílusokhoz képest ez egy jelentősen lassabb tempójú tánc. A Rumba táncos karakterét a szerelem, férfi-női szerelmi játék, elutasítás, odaadás, vonzódás jellemzi.

PASO DOBLE

Spanyol eredetű tánc, mely motívumai sokszor hasonlítanak a bikaviadalon is megjelenő elemekkel: torreádor, bika, erős, határozott lépések. Nagy lendületek, mozgások, méltóság jellemzi. A többi latin tánchoz képest ebben a stílusban nem jellemző a csípőmozgás, hiszen az a méltósághoz, fegyelemhez nem is illene. Spanyolországban ezt a táncot nem táncolták tánctermekben, inkább csak színpadon. Érdekesség, hogy míg a többi latin táncban sok közeli elem van a páros táncában, addig a paso doble koreográfiákban jellemző a nagy térváltás, egymástól eltávolodás, majd közeledés, ezzel is utalva a bikaviadalok hangulatára.

JIVE

A Jive ma nemzetközileg elfogadott elnevezése annak a táncnak, amelynek sokféle, egymással rokonságban álló afro-amerikai elődje volt (pl. Swing, Boogie). Angol tánctanárok hozták létre ezek ötvözéséből, mellyel egy előkelő, tánctermi, de mégis fiatalos, pörgős zenére tudnak táncolni a párosok. A jive leginkább zenéjében tér el a többi latin-amerikai tánctól, hiszen itt nem a spanyol dallamok, hanem sokkal inkább az amerikai rock ‘n’ roll dallamok diktálnak.

A Premium Show Bt. csapatával a bemutatott táncokat kínáljuk megrendelőink felé. Ha felkeltettük érdeklődését, vegye fel velünk a kapcsolatot a Kapcsolat menüpont alatt!